Rendhagyó történelem óra, tea Csodaországban

Ma reggel már ott díszlett az új csoportfelosztás mid két terem ajtaján, oly nagy eget-rengető változtatás nem történt, és nagy bánatomra mi, az A csoport lettünk a „haladósok”. Chris, Lea és Julia átkerültek a lemaradókhoz, helyettük megkaptuk Ervint meg a finn szobatársát, Villét, valamint Ezgi és Kaan is csatlakozott hozzánk. A nemek aránya így továbbra sem túl kiegyenlített.

Ma a tájékozódáshoz és az útbaigazításhoz szükséges elengedhetetlen formulákat tanultuk, ami a későbbiek során talán még valóban hasznos is lehet. Azt mindenesetre igen gyorsan elsajátítottuk, amit a szerencsétlen, elveszett turistának feltétlenül tudnia kell, ha kommunikálni akar a helyiekkel:

-         Prominte, nerozumím. /Sajnálom, nem értem/

-         Mluvím trochu česky… /Kicsit beszélek csehül…/

-      Hledám Hotel Hilton. /A Hotel Hiltont keresem. Legalább is a tankönyvünkben minden elveszett turista örökké ezt teszi…/

Illetve, még egy fontos dolog, ha az ember nem akar szomjan halni, a fiúk legalább is, igen gyorsan megtanulták:

-         Ješte jednou pivo, prosím! /Még egy sört, legyen szíves!/

Az idő továbbra sem szeret bennünket. Eső, köd, most újabban némi hó, és most már a finnek szerint is hideg van. (Mikor a többségük eljött hazulról, ott -20-on °C fokokat lehetett mérni…). Pedig egész szép kilátásunk lenne a tanteremből:

De sokszor csak ennyit látni:

A csapat igencsak megfáradt már, de azért még nem adjuk fel... (Azt hiszem látszik a fejemen, hogy nem sok kedvem van a délutáni órához – nem is meglepő, mert Ivana tartotta).

Délutánra rendhagyó törióra volt a program, amihez át kellett villamosozni az egyetem nyelvi karára, mely a központban található, igen impozáns épület. Masaryk bácsi szobra előtt találkoztunk igen sármos és jópofa töri-professzorunkkal, tényleg meglepett, mert nem tudtam, mire számítsak. Sokan azért nem is jöttek el, mert tartottak tőle, hogy unalmas, száraz előadás lesz nevekkel és dátumokkal teletűzdelve. Az első dián valóban itt virított jó pár évszám, de a tanár közölte, hogy többet nem is fog bennünket ilyesmivel terhelni az előadás során. Csak arra volt kíváncsi, van e közöttük olyan, ami a mi történelmünk során is fontos eseményhez köthető.

Azután nekifogott nagy vonalakban elregélni országuk történetét, sok-sok képpel és – ami szerintem nagyon sokat adott a hangulathoz – időnként zenei aláfestéssel megtűzdelve. Kaptunk papírt is, amire jegyzetelhettünk, meglepően sokan éltek is a lehetőséggel, természetesen én is. Nem akarom az egészet megosztani, mert elég unalmas lenne, inkább megosztanám ezt a vicces kis videót, amit most, az orientációs hét alatt mutattak nekünk /cseh történelem 5 percben – angol felirat van hozzá, de szerintem a képek magukért beszélnek. :) /

Czech history in 5 minutes

Engem nagyon lekötött, már csak azért is, mert van pár közös pont a mi történelmünkkel, emellett nagyon érdekes és tanulságos volt látni egyes eseményeket, főleg a két világháborút egy másik ország szemszögéből. A legviccesebb talán Csehszlovákia 1993-as kettéválása volt: állítólag az átlag lakosság nem is nagyon volt képben arról, hogy ezt tervezik, és sokan csak az újságokból tudták meg, hogy jé, mostantól két külön ország vagyunk…

Habár mind tudtuk, hogy másnap tesztet írunk, azért a finn lányokkal mégis úgy döntöttünk, mielőtt belevetjük magunkat a tanulásba, ellátogatunk egy teaházba, amit a use-it térképen találtunk meg „Tea in wonderland” – néven, és nagyon is felkeltette az érdeklődésünket. Megtalálni azonban nem volt kis feladat, a térkép nélkül valószínűleg azt se tudtuk volna, hogy létezik a Čajovna za zrcadlem (ez a hivatalos neve). Előzőleg kellett némi útbaigazítást kérnünk, ugyan is az utcát megtaláltuk, de a teaházat nem. A pasas, akit megkérdeztünk, biztosított, hogy jó helyen járunk, utána meg kinevetett bennünket, hogy itt vagyunk Csehországban és mi teaházba akarunk menni. Megnyugtattuk, hogy volt már szerencsénk megkóstolni a helyi söröket is.

Megérkezvén a címre még mindig kissé bizonytalanok voltunk, ugyan is teaháznak nyomát se láttuk, helyette valamilyen iroda bejáratát találtuk. Némi tétovázás után azért benyitottunk, bár én személy szerint fel voltam készülve rá, hogy riasztóval, netán biztonsági őrrel találjuk magunkat szemben. De szerencsére mégis csak jó helyen jártunk, csupán le kellett menni az alagsorba, ahol már érezni lehetett a jellegzetes teaház-illatot is. Kiderült hát, hogy miért is hívják „Wonderland”-nek…

Odabent kedves, mosolygós személyzet fogadott, meglepően jó angoltudással. Az viszont már most látszik, hogyha ide akarunk jönni, esetleg a hétvégéken, akkor bizony foglalnunk kell asztalt, mert elég népszerű ez az eldugott kis hely. Amúgy hangulatos és barátságos, rengeteg féle tea van, természetesen, meg nassolnivalók és egészen elfogadható áron. Sőt, egyes teák még olcsóbbak, ha magad készíted el, vagyis kapsz egy helyes kis teás-szettet a hozzávalókkal meg egy termosz forró vízzel. Karolnia zöld teája például így készült el. 

 Én gyümölcsteát rendeltem, almás-gyömbéreset, csábító illata volt, és még ilyen vicces kis „szívószálat” is adtak hozzá (pár percbe telt, még leesett, mire is kell használni azt a kis fémbigyót, szűrővel a végén.) Jól éreztük magunkat, kivéve Noorát, aki nem lelkesedik a teázgatásért, csak hát mennünk kellett – tanulni…

Csoportos tanulást terveztünk a szobánkban, mások is csatlakoztak hozzánk, Rita, Chris, Lea és Ines, aki hozott magával egy tábla svájci csokit is, így valamivel jobb hangulatban kezdhettünk hozzá a magolásnak. A többség elég hamar föladta, a végére ketten maradtunk Chris-szel, mert elhatároztuk, hogy mi aztán jól megtanuljuk a számokat!