Spanyol csoporttársaink (vannak egy páran, akár egy hadsereg) úgy döntöttek, szerveznek nekünk egy bulit a Green-ben, laza 12 órás kis eseményt déltől éjfélig. Nagyon vártuk, mert ez megint némi változatossággal kecsegtetett, ők is nagyon készültek, tényleg beleadtak apait - anyait, sütöttek-főztek, olyan svédasztalt (jelen esetben inkább "spanyolaszalt") rittyentettek össze, hogy öröm volt nézni.
Volt ott minden: nagyon fincsi kerek "lepények" (nem tudtam kideríteni, hogy hívják őket) különféle töltelékkel, fahéjas palacsintácskák, paradicsomos meg majonézes-fokhagymás szószok, egy rakat rágcsálnivaló, éééés.....
Persze végig tombolt a zene is, tudvalevő, hogy ezek imádnak bulizni, úgyhogy hullámokban vonult a társaság a táncparkettre. Vicces volt, amikor délután 4-kor mindenki a Las ketchup örökzöld slágerére ropta (tizenhárom éves voltam, amikor kijött...:D ), tiszta általánosiskolás osztálybuli-hangulatom lett tőle. Felváltva játszottak spanyol és "nemzetközi" számokat, de a DJ-nek kikiáltott srác jól dolgozott, teljesen élvezhető és táncolható számokat válogatott össze.
Itt egy kis ízelítő, az egyik csoporttárs vette föl (facebookon van, remélem, elindul, nem tudom, be kell-e jelentkezni hozzá...)
Még világos volt, és jó idő, kivonultunk egy időre az udvarra, ahol a fiúk nekiálltak gitározni, és a spanyol delegáció megcsillogtatta fergeteges énektudását is... :-)
Mi csak álltunk körben és hallgattuk/néztük őket, eszméletlen hangulatot kreáltak, szerintem ők maguk élvezték a legjobban ez egészet. Voltak persze üresjáratok, amikor épp nem csinált senki semmit, dehát 12 óra elég hosszú idő... Aztán estefelé megint belecsaptak a lecsóba, megtelt a táncparkett, addigra már mindenki tetemes mennyiségű sangriát, sört, miegyebet fogyasztott (mert maga a Green is kinyitott rendhagyó módon - amúgy hétvégén zárva tartanak), úgyhogy még lazábbra vette a dolgot a társaság...
A tipikus "nefotózzá' má'!!!" arckifejezésem...
Közben volt csocsó bajnokság is, itt is nagyon népszerű, akárcsak nálunk, nekem tök fura, hogy sokan nem is ismerték, ők kb. minden este ott tolonganak a csocsóasztal körül... :D Kaptunk vacsit is, meg desszertet, és estére újabb adag sangria készült, csak hát sajnos elég hamar kifogytunk belőle... :(
A spanyolok egyébként tipikusan az a nemzet, akik csoportosan járnak Erasmusra, másképp valószínűleg nem is tudnának túlélni. Ez persze magával vonja azt is, hogy nem nagyon "vegyülnek" a többi néppel. Kedvesek, vidámak, mosolygósak, de a legritkább esetben hallod őket megszólalni angolul, ami azért elég fura, mert hát pont az lenne az Erasmus lényege, hogy az ember más nemzetek diákjaival ismerkedjen és kössön barátságot, no meg persze fejlessze a nyelvtudását, aminek első lépéseként nem árt megszabadulni ettől a "nem merünk megszólalni angolul, mert félünk hogy rondán/hibásan beszélünk" című, teljesen indokolatlan szorongástól. Senki nem beszél tökéletesen, hiszen senkinek nem anyanyelve, nincs is közöttünk senki angolszász országból való. Ha hibákkal is, de megértjük egymást, a kiejtése senkinek nem perfekt, nem kell szégyellni egyáltalán. Ezt próbáltuk magyarázni annak a spanyol lánynak is, aki egyszer csak odaült közénk és sok-sok sangriától felbátorodva beszédbe elegyedett velünk. Ő kezdte magyarázni, hogy olyan nagyon szívesen barátkozna másokkal is a honfitársain kívül, csak hát az angolja nem nagyon jó (ez egyébként nem volt igaz - legalább is a többihez viszonyítva ő kifejezetten jól beszélt), és fél, hogy nem értjük meg őt, és hát hogy az milyen kínos, meg kinevetjük...stb. Soha, senkit nem néznék le/nevetnék ki csak azért, mert nem vágja olyan kifogástalanul az angolt. Ha megkérnek, hogy ismételjem már meg, vagy mondjam el másképp, persze hogy megteszem, türelmesnek kell lenni egymáshoz.
Egyébkén is, mindenkinek megvan a maga speciális akcentusa, ami néha nagyon vicces, főleg a franciáké, akik ugye képtelenek kiejteni a "h" hangot. Ennek következtében születnek ezek, hogy 'ó are you? [how], I see 'im [him], we meet in an 'óóór' [hour], de hát az ember elnézi nekik, mert nem tehetnek róla. :-)
A finnek érdekesek még, van egy fiú hatosfogat, ugyanarról az egyetemről jöttek, ugyan azt tanulják, és együtt is laknak, nem a koliban. Aino állandóan csak legyint, ha róluk van szó, de amúgy kifejezetten viccesek tudnak lenni, ha megisznak egy-két-három...stb. sört. Általában a bulik végére futnak be (most is így volt) és általában minket, hármunkat találnak be. Időnként
csinálnak meghökkentő dolgokat, például aznap elkezdték pofozgatni
egymást, mi meg Darjával néztünk kikerekedett szemekkel, hogy mit
művelnek, de megnyugtattak minket, hogy ezt ők csak úgy barátságból
csinálják, nincs ok az aggodalomra...
Fél tizenkettő körül pakolni kezdtek, páran meg kitalálták, hogy menjünk el a Caribicba (egy másik bulihely a központban) , mert nőnap alkalmából van ott valami hepaj. Gondoltam, miért ne, végre látok valami más helyet is. Felkerekedtünk hát, de nem volt egy nagy élmény. Teljesen ugyanolyan disco, mint a Two Faces (csak kicsit nagyobb), ugyan az a zene, ugyanolyan emberek...stb. Főleg a tartalmas spanyol buli után kifejezetten unalmas volt ott őgyelegni, úgyhogy hajnal kettőkor hazaindultunk a török lányokkal.
Egyébként ez az a hely, ahol elvileg nem szeretik a külföldieket, bár bennünket nem ért semmiféle atrocitás. De valaki mondta, hogy például a spanyolokat meg protugálokat be se engedik oda, mert mindig nagyon sok baj volt velük (haháá, micsoda meglepetés...). Nem, nincs nekem amúgy semmi bajom velük, csak hát más kultúra, szeretnek olykor törni-zúzni, meg ugye sokan vannak általában. A koliban is volt velük balhé a múltban, azért nem is engedik most, hogy az Erasmus-diákok egykucban lakjanak.
A törökökkel viszont megbeszéltük, hogy egyszer elmegyünk együtt egy teaházba. Másnap együtt ebédeltünk Tugce-vel, ajánlottam neki a mi kedvenc helyünket, és nagyon lelkes volt. Gyönyörű időnk volt a múlthéten amúgy, 12-15°C, makulátlan kék ég, napsütés, tiszta tavasz! Úgyhogy vasárnap ebéd után tettünk egy sétát a környéken. Van egy kellemes park az út túloldalán, és egy nagyon helyes kis templom, aminek a tornya idelátszik a koli előtti parkolóból. Már régebben is meg akartam nézni:
Március 12. Szerda - Ország-prezentációk
Még a facebookon szavaztuk meg, ki legyen a három szerencsés kiválasztott nemzet diákjai, akik egy rövid bemutatóban foglalhatják össze saját hazájuk kultúráját, tájait, ételeit, italait...stb. A görög-, horvát- és portugál csoporttársakat érte ez a megtiszteltetés, szerdán este mind összegyűltünk az egyetem egyik előadójában, hogy meghallgassuk őket. A végén pedig az ISIC tagjai megszavazták a nyertest: egy Strarobno kuponnal honorálták a legjobb munkát. Görögország nyert, ami szerintem várható volt, mert ők a legnagyobb party-arcok, és a többség jóban van az ISIC-kel is, de szerintem nem érdemelték meg. A nagy prezentációjuk abból állt, hogy mind a tizen-akárhányan kivonultak a pódiumra, és ketten beszéltek, vagyis, egy rövid bevezető után elindították azt a pár, Youtube-ról leszedett klisé-videót, amit bárki emberfia az első találatok között meglelhet, ha rákeres arra, hogy "greece". Tengerpart, hófehér házak, ókori romok, vidáman strandoló emberek, "nekünk vannak a legszebb lányaink"-képek, meg még több tengerpart, meg még több ókori rom, meg buli-buli-buli.... stb...stb. Gyönyö9rű képek és videók egyvelege, csak épp üres és semmit mondó volt az egész, azt láthattuk, amit amúgy mindenki tud az országról, akár egy utazási iroda prospektusát is körbeadhatták volna. Ráadásul annyira sokan is vannak, nem hiszem el, hogy ennyire futotta a kreativitásukból.
A másik két ország sokkal normálisabban megoldotta a dolgot, tényleg volt prezentáció, a portugálok is beraktak egy csomó képet, de közben volt némi történelem, meg bemutatták a saját egyetemüket is (a görögöknél még ez se volt meg), a három horvát pedig nagyon profi power point bemutatót gyártott, ötletesen, összeszedetten, és fel is osztották egymás között a szöveget. Ha mi is szavazhattunk volna, én biztos rájuk adom a voksomat, már csak azért is, mert imádom az országukat, mint számtalan remek, emlékezetes nyaralásom helyszínét! :-)
Este Darjával, két horvát csajjal meg két boszniai sráccal beültünk a Trojka nevű kávézóba, amolyan művészlelkeknek való hely, (párnák lógnak a plafonról), de nagyon kellemes.
Egyébként ezek az ex-jugoszláv országok itt nagyon összetartóak, már csak azért is, mert nagyjából megértik egymás nyelvét, de a mi kedvünkért hajlandóak voltak angolul társalogni. :D Ők, meg még a törökök tűnnek nekem a legnyitottabbnak, nagyon barátságosak, és a többség szeret ismerkedni. Imádnak beszélni, az egyik bosnyák fiú különösen, egyfolytában szövegelt, roppant (néha szinte már kínosan) közvetlen volt, pedig engem meg Aino-t akkor látott először. De jól elvoltunk velük, nem tudom, lehet, hogy azért, mert nagyjából szomszédok vagyunk itt Európában, tök hamar megtaláltam velük a közös hangot. A két bosnyák egyébként nem erasmuos, hanem rendesen itt tanulnak - csehül, ami még nekik is elég nagy kihívást jelent. Érdekes dolgokat meséltek, például volt, aki azt hitte, hogy náluk még mindig háború van (nem baj, hogy már majd 20 éve éve végetért...). Hívtak minket bulizni is, lehet, majd élünk a lehetőséggel. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése