Erasmus Night Pepinoval, "Tévedjünk el a bozótosban" projekt

Ezen a héten volt egy igazi nagy banzáj is: Erasmus Night, nem csak nekünk, de a többi egyetem külföldi diákjainak is. Arról fogalmunk sem volt, ki az a "Pepino", de ez annyira nem is zavart minket. 

Ezúttal azonban olyasmi történt, ami eddig soha: ELMARADT a preparty.... Jobban mondva, a koli mellé települt, mert a görög srác, akinél lett volna, valószínűleg megijedt, hogy neki is kirakják szűrét a D-blokkból, ha balhét csinál. A két törtök csávónak ugyan is, akinél amúgy eddig a peparty-k voltak, mennie kellett másik épületbe, valószínűleg túl sokan panaszkodtak rájuk... Így aztán kint fagyoskodtunk a D-blokk mellet, bár a görögök nagyon jó fejek voltak, kiváltották a nyereményüket: 30l Strarobrno sört, amit meg is osztottak velünk az udvaron. 

Szokás szerint jó későn, éjfél előtt zúdult ki a csapat a buszmegállóba, és szállta meg a 92-es járatot. A pályaudvaron kellett váltani 98-asra, mert a buli helyszíne, a Faval kint van az Isten háta mögött, meg még azon is túl, egy óra volt, mire odavergődtünk. Említettem már, mennyire imádok itt az éjszakai hering-  járatokon utazni??? Az érzés, amikor úgy hozzápréselnek a kapaszkodóhoz, hogyha akarnál, se tudnál elesni, mindeközben pedig húszféle nyelven harsognak a füledbe - felbecsülhetetlen! Mindig meglep, amikor egy-egy ilyen utazás után épen és egészben sikerül lekászálódni a megállóban, úgy, hogy el se vesztettük egymást a többiekkel, és mindenem megvan. Nem tudom, hogy csinálom, biztos a véremben van a túlélő-hajlam... 

A Faval nem kifejezetten nightclub, inkább olyasmi hely, mint a Semilasso, ahol az International Student Bal zajlott. A bejáratnál azonnal rám ragasztottak egy narancssárgán foszforeszkáló kerek matricát. Először azt hittem, megint egy olyan poénosnak szánt kis szösszenet, mint amiket még a koliban osztogattak, akadt belőlük egypár:

Aztán a srác elmagyarázta, hogy ez másféle dolog: kaptam egy nevet, és meg kell találnom a páromat. Megvizslattam a tapaszt: Izolda lettem, előttem állt hát a küldetés: meg kellett találnom Trisztánt! Azt senki nem tudta, ennek mégis mi értelme, vagy mire megy ki a dolog, mindenesetre úgy döntöttem, hosszú még az este, ráérek levadászni a lovagomat később. Értem én, hogy ez vicces meg minden, de azért kicsit erőltetettnek tartottam a dolgot. Inkább meghívtam Ainot egy vodka-narancsra, ugyan is, ekkor már elmúlt éjfél, és hát a lelkem másnap (vagyis már aznap) ünnepelte 22. szülinapját. :-) Meg összefutottunk pár ismerőssel az EILC-ről, velük is leálltuk beszélgetni. Chris is ott volt közöttük, nagyon lelkesen üdvözölt bennünket, mint mindig, főleg Ainot, aki szerintem bejön neki. Legalább is, amikor én eltűntem egy időre másokkal és nagyjából kettesben maradtak, nagyon próbálkozott nála, de szerintem Aino ennek nem volt tudatában mert végül nem lett közöttük semmi. Ő Arwen lett, ami - lévén nagy Gyűrűk Ura rajongó - telitalálat volt számára, fel is bukkant egy Aragorn és elvitte táncolni. Engem is betalált Trisztán, nagy lelkesen el is ráncigált fotózkodni, hogy azután rögtön el is tűnjön a tömegben (kerestem a képet facebookon, de nem találtam. Az a helyzet, hogy már én se emlékszem, hogy nézett ki...). 

Volt pár vetélkedő is, a három egyetem (Masaryk, Műszaki meg mi) hallgatói között, úgy, mint sörivó verseny, és hasonlók, persze mindig vesztettünk, bár annyira nem követtem az eseményeket. Amolyan közepesre értékelném magát az eseményt, nem volt kifejezetten rossz, meg volt az igyekezet, hogy érdekessé, viccessé tegyék, csak nekem olyan semmilyenre sikeredett. Bár lehet, hogy csak nekem nem volt hangulatom, egyesek szerint nem ittam eleget, de a fenének van kedve állandó jelleggel alkoholizálni. Tudom, hogy itt ez a divat, de nem tehetek róla, nekem egyszerűen sok ez már, néha olyanok vagyunk, mint valami infantilis középiskolás osztály. Nem azért vagyok itt, hogy éjszakai tombolásból meg nappali alvásból álljon az egész életem, engem másmilyen anyagból raktak össze, sajnos. Táncikáltam persze a többiekkel, a törökök fiúk nagyon nagyon pörögtek, de arra ügyeltek, hogy minket ne lökjenek föl, illetve gy csomószor eltereltek bennünket "nyugalmasabb" helyekre, ahol még levegőt is lehetett kapni, és nem hagyták, hogy mindenféle részegek ránk akaszkodjanak. Meglepően nagy bennük ez a "védelmezzük a gyengébbik nemet" ösztön, ezt Tugce meg a többi török lány is megerősítette. 

Persze azért, ahogy az nálam szokott lenni, betalált egy srác, aki már azt se tudta, hol van, totál be volt lassulva, de azért meg akart pörgetni. Ekkor adtam föl, kiverekedtem magam a tánctérről és leültem, mert ezt nagyon nem bírom elviselni. Örökké ugyan az a forgatókönyv, ha bulizni megyek, és úgy tűnik, ez itt sincsen másképp. Soha egy normális arc nem talál meg, csak azok, akiknek már mindegy és kb. egy székkel is táncra perdülnének. Emlékszem, Chrisnek öntöttem ki a lelkemet, aki roppant megértően veregette a hátamat, bár nem tudom, ténylegesen figyelemmel kísérte-e a panaszáradatomat, vagy csak jó fej akart lenn. Ahogy ott beszélgettünk, megjelent a party-állat horvát csoporttárs, akivel eddig kb. egy szót se váltottam, de most hirtelen nagyon érdekesnek találta a társaságomat, és kezdte magyarázni Chrisnek, hogy hagyjon már bennünket kettesben (!). Amikor ez megtörtént, elkezdett kérdezgetni, hogy amúgy van-e barátom, meg hogy vajon jól csókolok-e ("Are you a good kisser?"), kipróbálhatja-e... Ekkor döntöttem úgy, ideje angolosan távozni a helyszínről. Összeszedtem Christ meg még pár ismerőst, és mentünk az éjszakai buszhoz. 

Hogy ki volt Pepino, arra még a mosdóban jöttem rá, amikor megvizsgáltam a zsebem tartalmát. Még a "párommal" való fotózkodás alkalmával nyomtak a kezembe egy apró kis csomagot, ami sorban állás közben, zsepi után kutatva ismét előkerült: őkelme nem volt más, mint egy csomag óvszer... A szervezők igazán szívükön viselték a derék erasmusos banda egészségét, annyi szent....

Mivel hajnal ötre értünk haza, másnap igen sokáig aludtunk, pedig programunk volt, az egyik lengyel csaj szervezett egy kis kirándulást ide a környékre. Délben volt a találkozó, de nekünk Ainoval valahogy nem akaródzott tizenegykor felkelni, úgy voltunk vele, hogy a facebookra felpakolt térkép alapján meg fogjuk őket találni később is. Fél kettőre sikerült összeszedni magunkat, meghozta kedvünket az is, hogy ragyogó idő volt, hamarosan meg kellett szabadulni a dzsekitől és előkeresni a napszemüveget is. A 25-ös trolival kellett menni pár megállót, ami kivisz a városból oda, ahol már csak gyárak meg lakótelepek vannak. Itt aztán, kb. a semmi közepén egy benzinkút mellett visz egy ösvény be a susnyásba. 

Eleinte egész széles úton haladtunk, és biztató jelnek vettük, hogy szembejött velünk pár kocogó- bicikliző egyén, ebből sejthettük, hogy nem valami elhagyatott helyre megyünk. később azonban gondban voltunk, mert miután átvágtunk egy keskeny betonúton, emelkedő következett, és itt százféle csapás vezetett tovább, amiket persze a térkép nem jelölt. Az irányt tudtuk csak, így elindultunk arra, amerre helyesnek ítéltük meg. Persze tévedtünk, utóbb kiderült, nem olyan nagyot, de ott akkor elég elkeserítő volt a helyzet, legalább is én úgy éltem meg. Aino ment elől, ő kezelte a telefonba mentett Google Earth másolatot, de az se segített sokat. Ő nem veszítette el a kedvét, sőt, úgy láttam, még élvezi is a dolgot, végtére is nem volt akkora nagy a tét, legfeljebb visszafordulunk és hazamegyünk. Nekem attól volt rossz érzésem, hogy már megint kimaradok minden jóból, annyira jól esett, mikor Johanna létrehozta az eseményt és Mathilde engem is meghívott rá. Örültem, hogy végre együtt lehetek a többiekkel, és nem egy kocsmában vagy bulihelyen, hanem a szabadban. Ezért hát eléggé lehangolt a dolog, én már nem is néztem, merre megyünk, csak követtem Ainot, aki töretlenül haladt az élen, illetve, később úgy ítélte meg, vissza kéne fordulnunk, mert még a kezdetekkor rossz irányba mentünk. És láss csodát, igaza lett, végül nagy nehezen megtaláltuk a helyet és ott a csapat többi tagja is, úgy bámultak ránk, mint valami csodára, hogy "hát ti meg hogyan találtatok ide egyedül?" :D

Maga a hely egykor homok- vagy kavics bánya lehetett. Brno léggé dimbes-dombos helyen fekszik, és már régóta szemezgettünk ezekkel a dombokkal, hogy jó lenne egyszer kirándulni egyet, de nem tudtuk, merre induljunk. A lengyel lány azonban már előző félévben is itt volt, és felfedezte a környéket, van ott tűzrakó hely is, meg a brnoiak is szívesen járnak erre kutyával, gyerekkel, biciklivel. Egy sekély tóféleség övezi a helyet, nádassal itt-ott benőve, a bátrabbak akár bele is mehetnek fürdőzni, (igen, khm... felfedeztünk néhány nudistát, Mathilde meg nekiindult lesifotózni őket...) mi most csak az innivalót hűtöttük le benne. 

 Aztán tábortüzet gyújtottunk, és aki hozott, az süthetett kolbászt, meg volt mályvacukor is... :-)

 

 

A nap sajnos nagyon gyorsan "elszökött" előlünk a dombok mögé, de ezen a sziklán egész sokáig ott időzött, úgyhogy mi is odaültünk napfürdőzni...

 

Aztán befutott még egy "elveszett" csapat, a lett lányokkal az élen (a szélső szőke, meg a világosbarna bőrdzsekis középtájon, Aino mellett. A másik szélen Mathilde és a bolgár lány, Desi.)

 

Aztán olyan öt óra felé hűvösödni kezdett az idő, meg amúgy is menni akartunk, mert ma volt Aino szülnapja, és meg akartam hívni egy sütire a kedvenc cukrászdánkba... :-)

 (Ezt meg nem hagyhattam ki, kis vakond mánia mindenütt... :D )