Szombatra pocsék időt jelzett az összes létező meteorológus weboldal, de ez nem tartott vissza bennünket attól, hogy "bevállaljuk" az eltervezett kirándulást Olomoucba. Brnotól kb. 80 km-re fekvő, úgy 100 ezer lakost számláló, kedves morva város, milliónyi műemlékkel, egyházi-történelmi nevezetességgel és kirándulási lehetőséggel. Még magyarul is találtam róla rengeteg infót, mivel Prága után a legnagyobb Városi Védett Műemlék Területtel rendelkezik. Ha valakit érdekel, itt lehet bővebben utána olvasni: Olomouc
Reggel sajnos valóban ólomszürke égbolt és hideg szél fogadott bennünket, ami nagyon lehangolta a csapatot, különösen az előző napi 17°C-os, kabát nélkül mászkálós idő után. De azért nekivágtunk a kalandnak: Darja és a barátja, meg az egyik spanyol csoporttársa, a meglehetősen halk szavú Daniel, Aino és csekélységem alkottuk a csapatot.
Olomoucot Brnoból annyira nem egyszerű megközelíteni, bármilyen közel is van. A Student Agency buszokra már nem találtunk helyet, meg amúgy is csak odafelé lett volna járat, és óránként csak egy vonat meg közvetlenül, a többi egy vagy két átszállással, és ebből fakadóan minimum kétórás menetidővel jár. A vonatra sajnos nem lehet kedvezményt kapni az ISIC kártyára sem.
Tizenegy óra-fele értünk oda, akkor már eső csapkodta a vonatablakot, ami nem sok jót ígért. Szerencsére a történelmi központ itt sincs messze a vasútállomástól, egy 20 perces sétával megközelíthető, de egyébként van villamos is.
Elsőként a Szt. Vencel székesegyházat tekintettük meg, mert az esett útba. (Egyébként minden létező templomba bementünk, hogy addig is fedél legyen a fejünk fölött... :D ). Ha röviden kellene jellemeznem, csak annyit mondanék róla: kiköpött mása a Petrovnak, csak nem magaslatra épült. A parkoló autók és buszok kétségtelenül rontják az összképet, de úgy helyezkedik el, hogy nem lehet normálisan befogni. Gyönyörű szép színes ablaki vannak egyébként.
A következő kihívást a dzseki/esernyő vadászat jelentette, Darja pasija ugyan is egy szál pulcsiban nyomult, az eső viszont egyre intenzívebben áztatta szegény gyereket. Végül egy használt ruhabolt segített helyzetén.
Következő "menedékünk" barokk sítusú Szt. Mihály templom volt. Olomouc egyébként jelentős egyházi központ, lépten-nyomon templomokba és más vallási jellegű műemlékbe botlik az ember. Mint minden barokk templom, ez is kissé csicsás, minden aranyozott, viszont a falak vörösek, ami miatt elég sötét van odabent. Viszont a mennyezet díszítése kifejezetten érdekes és szép.
Közbe szembejött még néhány érdekesség, például ez a roppant vidám villamos...
...meg ez a felettébb érdekes utcai grafika-sorozat:
Az óváros amúgy roppant hangulatos, számos kacskaringós, szűk kis utcácskájával engem kicsit a horvátországi városokra emlékeztetett. Mindenütt macskakő, az autósok biztosan imádják, meg az út közepén őgyelgő, bámészkodó turistákat is. Ezúttal mondjuk nem sokan mászkáltak odakint, egyedül a városháza előtt volt nagy csődület, hamarosan ki is derült, hogy miért. Éppen délidőben értünk a Felső térre (Horní námesti) ahol is a városháza tornyában megszólaló harangjáték vonzotta oda rút időjárás ellenére is a járókelőket. Elég nagy szerencsénk volt, hogy épp elkaptuk, mert csupán napi egy alkalommal működik.
Nem sokáig élvezhettük azonban, mert úgy elkezdett szakadni, mintha dézsából öntötték volna. Bemenekültünk hát a Turista Információs Központba, ahol magunkhoz vettünk némi szóróanyagot, többek között egy térképet, mely három éttermet is jelzett elérhető közelségben. Nagyjából kinéztük, merre lehetnek, és megegyeztünk, hogy a legközelebbibe betérünk. Végigvágtáztunk az utcákon, mint a hülye gyerekek, nem leltük egyiket sem ott, ahol térkép jelölte őket. Így hát közös megegyezéssel beültünk az első helyre, ami az utunkba került, a sokadik hangulatos pince-étterem egyikébe. A csehek imádnak az alagsorba telepíteni mindent, aminek ételhez-italhoz van köze, ezt már korábban megfigyeltem. Csak a déli menük voltak kint, de azon is volt elég sokféle fogás, én legalább is a bőség zavarában voltam. Amúgy a többség rengeteget nyavalyog az itteni konyha miatt, a török lány, Tugce is azzal jött a múltkor, hogy épp most akart áttérni vegetáriánus étrendre (mit ne mondjak, szegénykém eléggé beletrafált), meg Daniel is olyasmiket morgott az orra alatt az étlap láttán, hogy ő meg a cseh kaják nincsenek jóban. Én végül a házi hamburger mellett döntöttem, és azt hiszem, jó választásnak bizonyult...
Isteni volt, pedig nem vagyok egy nagy hamburger-rajongó, de ezt bármikor el tudnám fogyasztani. :-)
Úgy fél kettő fele aztán elállt az eső, mi is előmerészkedtünk, mert addigra befejeztük az ebédet. Akkor viszont a szél vált a legnagyobb ellenségünkké, de egy darabig hősiesen tűrtük a megpróbáltatásokat, és körbe jártuk a Városházát (Radnice) meg a központot. Olomouc az egyházi emlékművek mellett a díszkútjairól nevezetes még, található belőlük jó pár darab elszórva az Alsó- és a Felső téren (Dolní námesti és Horní námesti). Görög- és római neveket kaptak, úgy mint Herkules díszkútja, Cézár díszkútja, Merkúr díszkútja... stb...stb. A legmókásabb talán az Arion díszkút, a teknősökkel meg a delfint ölelgető fiúval...
Ez pedig a Városháza lenne:
Itt található még a Szentháromság Szobor is, ami előtt sikerült lőni egy közös fotót...
Ekkorra teljesen átfáztunk, úgyhogy betértünk egy közeli cukrászdába melegedni, mielőtt folytattuk volna a városnéző túrát. Itt esett meg, hogy kis híján ottfelejtettem a fényképezőgépemet, de szerencsére a pincér utánunk szalad vele. Nem is tudom, mi lett volna, tényleg elhagyom... :-( Nagyon kedves nő volt amúgy, persze egy szót nem beszélt angolul, de végig mosolygott (bár lehet azért, mert mi voltunk az egyedüli vendégek), és jót derült rajtunk, amikor a lányokkal tíz percig álltunk a sütis pult előtt, mert nem tudtuk eldönteni, melyik finomságot válasszuk.
A következő állomás ismét egy templom volt (meglepő módon...), mégpedig a Szt. Móric templom eléggé egyedi, késő gótikus épülete. Elsőre inkább valami erődnek tűnik, mert olyan a tornya, mint akár bástya.
Föl is lehetett menni a tetejére, mi is nekivágtunk a több mint 260 fokból álló csigalépcsőnek, majd kiköptük a tüdőnket, mire felvergődtünk. A kilátás azonban tényleg megérte fáradtságot, az egész városra ráláttunk, gyönyörű panoráma tárult elénk. Tiszta időben persze talán még szebb lett volna...
A szél még mindig el akart söpörni bennünket, ám itt vettük észre, hogy egyúttal a vaskos felhőréteget is elhajtja a város felől. Rég örültem már ennyire egy darabka kék égbolt látványának...
Mire leértünk a torony aljába, a nap is előmerészkedett...
A templom oldalában fedeztem föl ezt a szoborcsoportot, utóbb utánanézve kiderült, elég híres, és a 15. századból származik, a címe pedig "Krisztus az Olajfák hegyén".
Ezen az átjárón keresztül jutottunk el Olomouc számos zöldövezetének egyikébe, a Bezruč kertbe (Bezručouvy sady), amely a leghangulatosabb helyek egyike, ahol valaha jártam. Jókora területen fekszik, tulajdonképpen egybeépült a Botanikus kerttel, (amit most sajnos nem volt alkalmunk megtekinteni), a Mlynsky patak választja el őket egymástól. Most persze még elég kopár, de később valószínűleg a piknikezők, pihenni vágyók paradicsoma lehet...
Végezetül pont annyi időnk maradt, hogy kényelmesen visszasétáljunk az állomásra és elcsípjük az ötórás vonatot. Kellemes nap volt, a kezdeti, lehangoló körülmények ellenére is. A társasággal is meg voltam elégedve, Darja barátja is jófej, meg ők szerencsére nem az a fajta párocska, akik nonstop nyalják-falják egymást. Daniel is önmagához képest elég kommunikatív volt, amúgy nem beszél sokat, bár főleg azért, mert vannak nehézségei az angollal. Amúgy is egy kicsit szerencsétlen srác, látom, hogy sokat van egyedül, még a saját honfitársaival se nagyon lóg együtt, pedig a spanyolok tényleg mindig mindenütt egy kupacban vannak. Darja felkarolta őt, gondolom, mivel csoporttársak, én nem is tudtam, hogy elhívta velünk. De persze jól tette, szegény ne legyen már folyton egyedül, elég rossz érzés, amikor az ember magára marad egy idegen helyen, nekem is volt bőven ilyen élményem még az orientációs hét alatt. Igyekszik ő, el szokott jönni a bulikba is, (bár azoknak nincsen épen sok haszna, ha az ember tényleg barátkozni akar), meg folyton összefutunk a Greenben is.
Aznap este megint ment valahová a "keménymag", annak ellenére, hogy csütörtökön mind ott volt az Erasmus Night-on, meg szerintem pénteken is voltak valamerre bulizni. Nekünk nem sok kedvünk volt kimozdulni, különösen, hogy Brnora is rátelepedett ez a vacak idő, majd szétfagyunk a villamosmegállóban hazafelé. Úgyhogy vasárnap főképp otthon voltunk, délután meg elmentünk a teaházba a törökökkel és a lett lányokkal. Tetszett nekik, és még az ott kapható török teát is finomnak ítélték meg, ami nagy szó ám! Felfedeztünk még egy kellemes kis helyet, Suzie's Place a neve, és tényleg olyan, mintha otthon, anyu konyhájában ücsörögne az ember. Nagyon finom pizzájuk van (Tugce örömére volt vega-pizza is) meg csoki fondüjük, szerintem rendszeres vendégek leszünk mi is... :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése