Bajor Kitérő - Első nap

Nagyon vártam már ezt a kis kiruccanást - no nem mintha itt unatkoznék vagy nem érezném jól magam. Sőt, az elmúlt hetekben napi szinten remekül szórakoztam, sok minden történt, meg látogatóim is voltak kis hazánkból, remélem, lesz rá időm, hogy bepótoljam a majd egy hónapnyi (jesszusmária...) kimaradást. De most inkább jöjjön egy kis friss élménybeszámoló a bajor fővárosról és környékéről. :)

Múlthét pénteken vágtam neki a nagy útnak, kissé nehézkesen, ugyan is előző este nálunk már a Goodby Party zajlott (erről majd később külön is megemlékezem...) és hát izé... vicces, de hosszú éjszaka volt, na... :D Ráadásul reggel 9-kor arra keltem, hogy valaki rám töri az ajtót - először azt hittem, Aino jött haza, de kikukucskálva a takaró alól egy sporttáskás úriembert láttam nagyon otthonosan becsörtetni a szobába. Az első sokk után leesett, hogy a vízvezeték szerelő az - hetek óta megint rossz a lefolyó és minden zuhanyzás végére bokáig állunk a vízben. Drága szobatársunk távozás előtt nyilván lejelentette a dolgot a portán, csak erről nekünk "elfelejtett" szólni (mert négy hónap után még mindig következetesen úgy tesz, mintha egyedül lakna...). Az ipse nem nagyon zavartatta magát, barátságosan köszönt, azután nekiállt szétverni a fürdőszobát, tehát ezek után esélytelen volt, hogy visszaaludjak. Szerencsére délután negyed háromkor indult a buszom, addigra meg összeszedtem magam. 

Kezdetét vette a majd nyolcórás út egy prágai átszállással, végül este 11-re értünk a müncheni buszpályaudvarra, ahol Hédi barátnőm már várt rám, hogy azután rögtön bevezessen a tömegközlekedés rejtelmeibe, ami alapjáraton sem egyszerű, de mostanság még némi vágányfelújítás és megváltozott menetrendek fűszerezik a dolgot. Nekünk most el kellett villamosozni a főpályaudvarra, Freisingbe, ahol ő lakik vonattal vagy hévvel lehet eljutni. Ez a csinos kis térkép azt hiszem, pontosan vázolja a helyi közlekedés szépségeit:

Freisingben az állomástól aztán gyalogoltunk egy keveset, mivel busz ugye olyan későn már nem jár. Útban hazafelé összefutottunk az egyik lakótárssal is, a háromból egyedül ő töltötte ott a hétvégét, a többi hazamenekült (még egy magyar lány már túl soknak bizonyult nekik...). Ő szépen bemutatkozott meg kedvesen mosolygott, aztán hazasuhant a biciklijén, fejlámpástól, hátizsákostól (mert itt aki teheti, két keréken közlekedik), és mire hazabaktatunk, ő már valószínűleg az igazak álmát aludta. Megjegyzem, engem se kellett ringatni aznap este. 

Szombaton viszonylag későn kerekedtünk fel, hogy nyakunkba vegyük Münchent. Az állomáson aztán megint megerősítést nyert az a tény, hogy itt az emberek kifejezetten szeretnek biciklivel közlekedni...

Meg még vártuk a vonatot, belefutottam egy-két érdekességbe...

Említettem már, hogy Hédi szobáját eredetileg egy német srác lakta? Ha nem mondja, magamtól biztos nem jövök rá... :D

Münchenben első utunk a piacra vezetett, mert ekkorra már jócskán ebédidő volt. Mi más is lehetett volna a menü, mint a hagyományos bajor kolbász + sör kombináció! 

Maga a piaci kajálda egyébként nem kicsit volt zsúfolt, alig találtunk helyet. Viszont roppant hangulatos, azt meg kell hagyni...

Ezután a piac felderítése következett - akadt mit nézni, az biztos. Zöldség-gyümölcs tekintetében alapból szélesebb a választék, mint minálunk odahaza. Meg aztán volt mindenféle más érdekesség, például ezek a nagy mézeskalács szívek igen divatosak errefelé.

Az édességes pult előtt igen sokáig csorgattuk a nyálunkat az arra tévedő ötéves-forma gyerekekkel együtt...

Az egzotikus gyümölcsök standjánál meg akadt jó pár olyan portéka, amiről még az életben nem hallottam...

De az igazi földöntúli boldogság a Paprika Hausban köszöntött ránk. Itt magyar specialitásokat árulnak, főképp pirospaprikát, de akadt más haza termék is. 

Éppen azon tanakodtunk, hogy vajon beszélnek-e magyarul és ugyan van-e túrórudijuk (Ez mindkettőnk számára hiánycikk ugyan is), amikor megszólalt az eladó bácsi, hogy van itt minden, és még bizony Piros Pöttyös is akad. Az utolsó csomagot hoztuk el, hat euróért, de onnantól kezdve végképp megbékéltünk a világgal....

...egészen addig, még el nem értük a Marienplatzot, ahol a város egyik fő nevezetessége, az Új Városháza impozáns épülete látható. 

Nem is ezzel volt a gond, de hát gyerekek, az a tömeg... Én nem tudom, honnan került elő ennyi ember, de a belvárost úgy ellepték, hogy alig lehetett haladni tőlük. Először csak az tűnt fel, hogy mindenütt piros-mezes emberkék rohangálnak, aztán lesett, hogy itt bizony Bayern meccs lesz hamarosan, emiatt volt ez nagy népvándorlás. Jobb napot nem is választhattunk volna a városnézésre, de hát persze egyikünk se követi a német focit. Be is menekültünk a Frauenkirche-be (Miasszonyunk temploma), ebbe a szép, letisztult, gótikus katedrálisba, de még itt is a szokásosnál több ember lézengett-bámészkodott. 

A metróban aztán ízelítőt kaptunk a német szurkolók rögtönzött koncertjéből is. Az Odeonsplatzig mentünk, ahol megtekinthettük a Hősök Csarnokát a bajor oroszlánokkal, valamint a barokk stílusú, kívülről határozottan fölállványozott, de belül gyönyörű szép hófehér Theatinerkirche-t. (Nincs szerencsénk a nevezetes épületekkel, a dóm egyik tornyát, sőt a Városházát is éppen tatarozták...)

Ezután elidőztünk egy keveset a Hofgartenben is, igen hangulatos park szép gesztenyefasorral (és itt a piros virágú a népszerűbb!), sövénnyel, meg a középen egy kis körpavilonnal...

Úgy éreztük, szívesen meginnánk egy sört. mielőtt továbbállunk, ami pl. Csehországban nem egy nehezen kivitelezhető program. Hát itt nem olyan egyszerű. A kiszolgálás extra lassú volt, eleve félórába telt, mire a pincérnőnek leesett, hogy jé, új vendégek, talán nem csak úgy üldögélni tértek be ide, hanem fogyasztanának is valamit. Hédi felvilágosított, hogy ez itt normális,  és roppant előrelátó módon rögtön ki is kérte a számlát, amint kihozták az italt, különben még másnap is ott ücsöröghettünk volna....

Kis pihenő után újult erővel folytattuk utunkat és miután lefotózkodtam a Diadalívvel, elbuszoztuk Hédi egyetemének központi campusához. Eléggé szögletes és fehér, belül meg kifejezetten üres, kicsit nekem kórházszerű volt. Viszont érdekes szobrok övezik...

Ezután tettünk egy röpke kitérőt a Könögsplatzra, ahol három nevezetes épület, a Propüleák Kapuja, a Szobortár, és az Antik Gyűjtemény - jellemző módon mindhárom görög építészeti stílusban készült. 

Végül a Frühlingfesten fejeztük be a napot, ebben a hatalmas, színes vidámparkban. Egyvalami tényleg nagyon tetszik a bajor nép viselkedésében, nevezetesen az, hogy előszeretettel hordják a népi viseletet, és nem csak ünnepnapokon. Már a freisingi állomáson is láttam egy-két embert csini bőrnaciban/fehér blúzban és köténykében feszíteni, de ott a fesztiválon minden második ember olyat hordott, az egész pici gyerekektől a tinédzsereken át az idős korosztályig. Láthatóan nagyon is büszkék rá, ép pl. a női ruhák nekem kifejezetten tetszettek, roppant csinos darabokat láttam közöttük. Bent a központban van is egy bolt, ahol csak népviselethez tartozó ruhákat, kiegészítőket lehet kapni - persze jó drágán, a mi szemünkkel nézve legalább is. De pont akkor tévedtünk be, amikor akció volt, úgyhogy Hédi rögtön beszerzett magának egy alapdarabot, és azután egész nap abban mászkált velem, úgyhogy ennél autentikusabb idegenvezetést nem is kívánhattam volna. :D

Ő fel mert ülni néhány ringlisre is, én csak távolról szurkoltam neki. A vidámpark nem az én műfajom, magát a hangulatát szeretem, de ezekért a sergő-forgó izékért nem vagyok oda annyira. Azért volt, amire még az én bátor barátném is inkább nemet mondott...

(Azért akad, aki egészen új megvilágításba helyezi a népi ruhadarabok használatát...)

Ennyi lett volna ez első nap, igen tartalmasan telt, és ez még csak a kezdet volt! :) 

Folytatás (remélhetőleg) holnap!