Bajor Kitérő #2 - Folytatás Münchenben

Másnap igyekeztünk korán felkelni, mert a Deutsches Museumot szerettük volna meglátogatni, ami nagyjából egy félnapos program, ha az ember lánya (nagyjából) mindent látni akar, ami érdekli. Iszonyatosan sokrétű, minden tudományterületet átfogó kiállítások várják az érdeklődőket (több mint hatvanféle témában!), utólag rájöttünk, hogyha valaki mindent tüzetesen végig akar nézni, akkor leginkább hálózsákkal és 2 napi hideg élelemmel felszerelkezve érdemes nekivágnia a küldetésnek...

A múzeum a Isar folyó egyik szigetén fekszik - no nem egy Duna-méretű, hömpölygő áradatra kell gondolni, az Isar egy kellemes is folyócska, ami végigszeli a várost. Maga az épület nem túl látványos,  ha nem tudod, hogy múzeum, leginkább valami gyárépületnek nézed, és amúgy is eléggé elbújik a part-menti fák mögött. Egyedül a tornya látványos - azon pedig már meg se lepődtünk, hogy ez is fel volt állványozva... :)

Felfedező utunkat az alagsorban kezdtük, stílusosan ide pakolták a bányászattal kapcsolatos látni- és tudnivalókat. Nagyon lelkesen vágtunk neki, de már ez már önmagában majd egy órát vett igénybe, és még csak egyetlen kiállítást láttunk...

Hamar rájöttünk, hogy szelektálnunk kell, így aztán a közlekedési eszközök fejlődését bemutató termek felé vettük az irányt - főképp a repülők és a hajók kötöttek le minket. 

Aztán persze rátaláltunk a magunk kis játszóterére a biotechnológia- és DNS-labor részlegen... :)

A régi hangszerkiállítás emelném még ki, tényleg gyönyörű dolgokat lehet ott látni...

És ha már ott jártunk, felmásztunk a legfelső emeletre is, ahonnan egy teraszról lehet megcsodálni a város nevezetességeit. 

 

Egy kupacban a fontos tornyok: a dóm (a felállványozott), a régi - és az új városháza, valamint a Szt. Péter templom is idelátszik. 

München folyója, az Isar

 A város egyik kapuja, az Isartor

Ekkorra már ugyancsak éhesek voltunk, viszont szomorúan kellett szembesülnünk a ténnyel, hogy Münchenben vasárnap délután az ég egy adta világon SEMMI nincs nyitva. Se a piac, se a nagyobb éttermek, meg a kisebbek se nagyon... Ez számomra különösen sokkoló volt, mivel hozzászoktam, hogy a cseheknél, ha nem is minden üzlet, de legalább Albert barátunk nemhogy vasárnaponként, de még Húsvét hétfőn és május 1-én is teljes nyitva tartással üzemel. (Nem mondom, hogy ez egészséges, de mindenképpen nagyon kényelmes...). Végül Szerencsés Hans étterme mentett meg az éhhaláltól, nagyon finom hamburgerük volt, és a pincér még a magyar nyelvvel is megpróbálkozott (anyukája magyar, érti, de nem beszélni... :D )

A nap hátralévő részét az Englischer Gartenben töltöttük - igen terjedelmes és nagyon kellemes angol park, csak a rend kedvéért illusztrálnám, hogy tényleg hatalmas, az a nagy zöld paca a város északi csücskétől kezdődően az Isar mentén mind az...

Úgyhogy mi csak egy kis szeletét derítettük fel, megjegyzem leginkább az volt a terv, hogy egy sörrel a kezünkben üldögélünk valami kellemes padon, mert a múzeumlátogatás igencsak kivette az erőt a lábainkból. Csinos csatos üveges citromos sört vettünk még odafelé a müncheni vasútállomáson - nagyon praktikus, mert visszazárható, nem is értem, máshol miért nem gyártanak ilyet. 

Az Englischer Gartenben nagyjából mindenfajta szórakozási lehetőség adott: vannak kiülős helyek (étel + a sör: ez a két dolog sehonnan se hiányozhat a németeknél), hatalmas füves placcok a piknikezni-fetrengeni-játszani vágyók számára, lovaskocsival is körbe lehet járni és van egy hangulatos tó, csónakázókkal és rengeteg libával. Kisgyerekes családok, kutyát sétáltatók, kocogók, és természetesen a turisták kedvelt helye ez. Az egyik fő nevezetessége pedig ez a kínai torony...

 

 Hédi igyekezett közelebbi ismeretséget kötni a tó szárnyas lakóival, de ők ezt annyira nem értékelték... :)

Órákig el lehet itt bolyongani vagy ücsörögni valahol, bennünket a semmiből feltámadó irdatlan szélvihar zavart haza. München környékén kifejezetten furcsa időjárási körülmények uralkodnak - ezt másnap Freisingen ennél hatványozottabban is megtapasztalhattuk. Az ember úgy készüljön, hogy egy napszakon belül is igen széles határok között ingadozik a hőmérséklet, eső, szél és napsütés igen hirtelen képes váltani egymást. Úgyhogy errefelé bizony a széldzseki, az esernyő és a napszemüveg se hiányozhat az úti felszerelésből... 

Ezúttal világosban még visszaértünk Freisingbe, nem akartunk olyan sokáig Münchenben időzni, mint tegnap, estére ugyan is programunk volt: két üveg Tokai bor és némi őszibarack pálinka várt ránk Hédi szobájában... :). Bevallom, hiányzott a hazai nedű, bár Tokajit itt a cseheknél is lehet kapni, de hát az mégse ugyanaz... Úgyhogy nekiálltunk elszopogatni a készletet, és természetesen, ahogy az ilyenkor lenni szokott, világmegváltó gondolataink is a felszínre törtek. :D Hédinek főképp hiányzott a magyar társaság - elmondása szerint a németek nem tudnak bulizni, se "rendesen inni". A múltkor pörkölttel vendégelte meg a lakótársait, ami mellé természetesen járt egy kis szív- és gyomorerősítő barackpárlat is, amit ők nagy fintorogva, többszöri nekifutásra tudtak csak leküldeni. Pedig ez még nekem is finom  volt, házi, de nem az a tipikus méregerős "kerítésszaggató" borzadály, jól is esett nagyon. A bor kinyitásával akadtak nehézségeink, de hát a férfierő kisegített bennünket - időközben hazajött a másik "jómadár" (Hédi hívja így őket), Matthias is (nem vagyok benne biztos, hogy jól írom a nevét...) és mi azzal kezdtük, hogy a kezébe nyomtuk a boros üveget, hogy lécci lécci nyisd már ki nekünk. Meg is kínáltuk, de köszönettel visszautasította (ejnye-bejnye...). Viszont ő az, aki a legtöbbet érdeklődik kis hazánk iránt, és amúgy is a háromból ő volt nekem a legszimpatikusabb.